2013. november 9., szombat

Takarítás, mozi, játszótér, szülinap, Ki mit tud?, diszkó :)

Kedves Olvasó!

Ma is nagyon tartalmas napunk volt. Csapatunk kerekegyházi kísérő pedagógusa, Klári néni ma ünnepelte születésnapját így már reggelinél virággal és énekkel köszöntöttük. Ezt követően mindenki gyönyörűen kitakarította a szobáját, a szekrényekben is újra helyükre kerültek a ruhák. Ebédig volt még egy kis idő, amit ugyancsak hasznosan töltöttünk ki: Ica néni, a tolmácsunk tanította a gyerekeket a német nyelvre. Délután egy mesefilmet néztünk meg, majd a közeli játszótérre látogattunk el. Ez idő alatt a házigazdáink szorgosan készülődtek a nagy meglepetésre... :)  Megérkezésünkkor az ebédlő gyönyörűen meg volt terítve. A gyerekek is meghatódtak. A ház működtetését teljes mértékben az itteni Vöröskereszt finanszírozza, melynek a vezetője Ginny. Ő naponta többször meglátogat minket, a szülinapi buli szervezésében ő is nagyban kivette részét. Tisztelettel és nagy-nagy örömmel köszönthettük így a kerek évfordulós szülinaposunkat. Ezt követően a Ki mit tud?-ra került sor. Ének, tánc, dráma, vers, zongora és fuvola előadásokat láthattunk. Nagyon ügyesen szerepelt mindenki, a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt... :) Az estét egy fergeteges diszkóval zártuk. A képek mindent elárulnak a hangulatról!
Sok-sok puszit küldünk mindenkinek!!!


























































































































9 megjegyzés:

  1. Nagyon szép napotok volt. Erre biztosan nagyon sokáig fogtok emlékezni.
    KEDVES ÜNNEPELT!! ISTEN ÉLTESSEN !!

    VálaszTörlés
  2. Klári néninek ehhez hasonlóan sok boldog születésnapot kívánunk!A képeket nézegetve fantasztikusan éreztétek magatokat, gondolom az alvással nem lesz gond!További hasonlóan tartalmas csodás napokat kívánunk!Puszi mindenkinek Ádámnak kettő!!!!Anya és Apaaaaaa

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok.Klára néninek innen messziről is boldog születésnapot kívánunk!A buli látjuk nagyon jól sikerült,csak az a baj hogy mi nem voltunk ott.Milán jövőhéten a buli itthon folytatódik és ott lesz a fogtündér is.Puszilunk mindenkit,érezzétek jól magatokat,még 6 nap.Nagyon szeretünk.

    VálaszTörlés
  4. Mi is nagyon sok boldog szülinapot kívánunk Klára néninek.Úgy látom mindenki nagyon jól érezte magát,még Lénácska is táncolt.Vigyázz magadra,várunk haza.Majd csak fogynak ezek a fránya napok.de te csak élvezd őket.Millió puszi..:)anya,apa,mindenki ,itthonról.:)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Boldog születésnapot Klára néninek!!!! Amadeusz már nagyon hiányzol ,mindenkinek, ha hazajössz nem lesz egy perced sem. A tesóid éppen vitatkoznak Lili is kezd rossz lenni, Kevin meg most a főnöknek érzi magát. De mondtam neki, hogy már nem sokáig tart, szombaton hazajön öcsi. Millió puszi neked! Remélem jól érzed magad?

    VálaszTörlés
  7. Kedves Constisok! Anna nővérrel együtt szeretettel gondolunk Rátok! Örülünk, hogy misén is voltatok. Itt Félegyházán az Ótemplomban tegnap és ma is egy missziós csapat teljesített szolgálatot. Egy ír pap, Michael atya a vezetőjük, akit régóta ismerek, de már sok éve nem láttam. A fiatalok remekül gitároztak és teljes szívből énekeltek hozzá. Sajnálhatjátok, hogy nem voltatok itt! Az eddigi leírásokból úgy gondolom, hogy szép helyen vagytok izgalmas programokkal. Gondolunk ám Rátok sokat! Klára nővér

    VálaszTörlés
  8. Isten éltesse a szülinapost! Dicséretére legyen mondva a csapatnak, hogy nem feledkeztek meg felköszönteni Klári nénit és persze köszönet Klári néninek, hogy születésnapjával okot szolgáltatott a bulizásra! A képekből utalva, senki nem volt elrontója a mulatságnak, látom a tortáért is szorgalmasan sorba állnak! :) Üdvözlöm a csapatot és puszilom kis unokámat Cilikét! Remélem, ilyen tartalmas és zsúfolt program mellet, nincs idő a honvággyal foglalkozni. Sanyi tata és Kati mama

    VálaszTörlés
  9. Szia Fanni!
    Látjuk nagyon sok szép helyen jártatok,büszkék vagyunk rád.
    Nagyon hiányzol nekünk,minden nap nézzük a csodás képeket rólatok.
    Várunk haza nagyon!
    Zoli,Anyu,Alex,Ádám

    VálaszTörlés